Elon Musk hamarosan beizzítja a SpaceX Dragon V2 űrtaxijait

By  | 

Elon Musk, a SpaceX CEO-ja múlt héten büszkén mutatta be a cég Dragon űrkapszulájának második generációját, a Dragon V2-t, ami az előző teherszállító modellel ellentétben már emberi űrutazásra is képes lesz.

SpaceX_06

A hét asztronauta szállítására alkalmas kapszula újrahasznosíthatóságán lényegesen javítottak az előző verzióhoz képest, az új SpaceX-űrsikló egymás után akár tízszer is beizzítható lesz egy-egy újabb küldetéshez, nem kell tehát minden egyes landolás után kicserélni a teljes kasznit.

SpaceX_18

A Nemzetközi Űrállomásra (ISS) rácsatlakozó jármű egyes alkatrészeit már 3D-nyomtatással állították elő, továbbá fejlesztettek az űrhajó hőpajzsán is és napelemekkel pakolták tele az oldalát.

SpaceX_15

SpaceX_09

Autópilóta mellett kézivezérléssel is irányítható lesz a SpaceX űrkapszulája, ennek megfelelően pedig el lehet felejteni az ISS robotkarral befogós dokkolását is, ugyanis a Dragon V2 a helikopterekhez hasonlóan tud manőverezni a levegőben, és SuperDraco-típusú hajtóműveket használ a felemelkedéshez és a röppálya módosításához, ami a fékezésnél már 7 tonnányi tolóerőt produkál, így az ejtőernyőket már csakis vészhelyzetben vetnék be.

spacex_dragonv2_17_verge_super_wide

SpaceX_17

Leszálláskor a földfelszíni karbantartóknak mindössze újra kell tölteniük üzemanyaggal a Dragon V2-t, valamint néhány biztonsági rutinellenőrzést végrehajtaniuk, és máris újra a levegőbe emelkedhet a hétfős legénység, akik a létfenntartó-rendszereknek köszönhetően több napig is biztonságban lehetnek a fedélzeten, ha esetleg valami balul sülne el.

SpaceX_16

A hihetetlen fékezőerő gond nélkül lehetővé teszi a szárazföldi landolást is, így a vízfelszíni kihalászást és az egyes alkatrészek (pl. üzemanyag-tartályok) tengerbe süllyesztését is megspórolja ezzel Musk űrsiklója, sőt amikor majd továbbfejlesztik a Dragon V2-t a nagyobb hatótávolságú Falcon Heavy-rakétákkal, akkor tulajdonképpen már bármilyen „közelebbi” kőzetbolygón, a Holdon és Marson is bevethető lesz az űrtaxi.

Az első ember nélküli SpaceX-járatok várhatóan 2015-ben indulnak majd, az első Dragon-asztronauták debütálása pedig 2016-ban következhet a NASA Commercial Crew Development programja keretében.

SpaceX_02

SpaceX_10

SpaceX_11

SpaceX_12

SpaceXDragon2