Még márciusban mutatta be a HP a Fossil által fejlesztett Meta Watch karórát egy innovációs kiállítás keretében Shanghai-ban. Azon túl, hogy szimplán az időt mutatja, egyfajta kiegészítőként szolgál más okostelefonok és tabletek mellé, mivel Bluetooth-on keresztül rájuk kapcsolódik és mindenféle adatot leszív róluk, például e-mail üzeneteket, híreket, időjárást.
A fejlesztési lehetőségek elég széleskörűek, a nyílt forráskódú Meta Watch SDK / API szoftverek segítségével további alkalmazásokat lehet megjeleníteni a karra csatolható mini számítógépen. A karóra rögtön kétféle változatban kapható majd, a digitális verzió mellett analóg változat is választható: a digitális képernyő egy 96 x 96 pixeles OLED-felületen virítja az infókat, míg az analógban két kisebb OLED-es 18 x 80-as csík vetíti a plusz tartalmakat.
A Meta Watch-ba pakoltak még többek között egy 3 tengelyes gyorsulásmérőt, vibráló motort és fényszenzorokat is, az aksija is jónak mondható, egy feltöltéssel 7 napig is bírja majd a strapát. Július elejétől vehető meg, előrendeléseket azonban már május 9-től felvesznek, 200$-os egységáron (~37.000 Ft).
Kapcsolódó posztok
- Huawei Watch teszt
- A Montblanc órapántba rejtette saját okosóráját
- Talkase – tartalék mobil okostelefonokhoz
- Logitech K480 Bluetooth-billentyűzet – Három eszközt kezel egyszerre
- Samsung Gear S okosóra @ IFA 2014
- Az LG okosórájával kerek a világ – G Watch R
- Jövőóra: Watch the future
- Leica L1 / L2 – luxusóra fotósoknak
- Parrot Hydrofoil teszt: drón + szárnyashajó hibrid
7 hozzászólás