Különleges iPad-dokkolót dob piacra az iRoom, legalábbis speciális abban az értelemben, hogy nem sok dokkolóállomás készül kifejezetten falra szerelhető változatban.
Az iDock állomás minimalista dizájnt kapott, de a készítők szerint mégis feldobhatjuk vele a nappali hangulatát, ráadásul ez a dokkoló mozog is, szó szerint előrebillen a foglalata, ha közelítünk felé egy beépített szenzornak köszönhetően. Persze gombnyomásra is működik, de van annyira önálló, hogy az iPad-et behelyezve automatikusan becsukódik, és rögtön tölteni is kezdi, közben pedig nyugodtan használhatjuk azokat az app-okat, amiket amúgy normál esetben is szoktunk.
Mindkét iPad-generációval kompatibilis, sőt még integrált audió-kimenet is található rajta, ide bármilyen hangberendezést csatlakoztathatunk, és iPad-ről már játszhatjuk is a kedvenc zenelistánkat, a bökkenő csupán annyi, hogy egyrészt magán az iPad-en is található audió-kimenet, továbbá nem éppen szép látvány a falról lelógó audiókábel, max. ha az is a falban fut, egy vezetéknélküli megoldás kicsit elegánsabb lett volna.
Álló és fekvő pozícióban is falra szegezhető, de jó ha tudjuk, hogy ez az iDock két külön változata, a panoráma típusú keret drágább, mivel talán kicsit esztétikusabb a fektetett pozícióban, ez a variáció 1.099 dollárba kerül (~253.000 Ft), míg a portré állású változat „csak” 999 dollárt kóstál (~230.000 Ft). Önmagában persze röhejes, hogy egy kiegészítő többe kerül, mint a belevaló eszköz, a gyártó leginkább hotelek, éttermek, jachtok, kórházak és cégek számára ajánlja előszeretettel, akik talán nem annyira árérzékenyek.
A tovább utáni videóban meg is nézhető, hogyan működik a billegős iDock a gyakorlatban.
6 hozzászólás