Itt a tél hamarosan, mindenki igyekszik otthon befűteni, de ilyen modern termosztátja még nem sok embernek van. A Nest termosztáton több nagyágyú is dolgozott, például aki az első iPodot tervezte, illetve az a tervező, aki a Google-nél autós robottechnológiával foglalkozott, valamint MIT-programozó szakemberek, meg is látszik az eredménye.
Végtelenül egyszerű dizájnt kapott a szerkezet, semmi extra gomb nem található rajta, a digitális hőszabályzón csak tekerni kell, vagy ha erre is lusták vagyunk, akkor mobilon egy hozzátartozó app segítségével vagy egy honlapon lehet állítgatni a wifi-egységgel is ellátott eszközt, ami alapvetően a hőmérsékletet mutatja (a fotón és videón Farenheitben, szóval nem csináltak szaunát a lakásból), valamint a vörös és kék színek árnyalatait, hogy mennyire van hideg vagy meleg, plusz egy levélkét, ha energiatakarékos módban működik.
Ami alapállapotban is igaz rá, ugyanis két mozgásérzékelőt is beleépítettek, és csak akkor lép működésbe, ha bizonyos időn belül elhalad előtte valaki, tehát éjjel, illetve míg a munkahelyen vagyunk, nem duzzasztjuk feleslegesen a fűtésszámlánkat.
Szorgalmasan jegyzi a szokásainkat is, és már egy heti használat után elkezd önállósodni, tehát ébredéskor vagy éppen hazaérkezéskor pont optimális szintre hozza a beltéri hőmérsékletet. 250 dolláros áron rendelhető (~54.000 Ft) előreláthatólag novembertől.
Hogy hogyan is néz ki a Nest a mindennapi használatban, a tovább utáni videóban megnézhető:
5 hozzászólás