Nemcsak a Microsoft és a Samsung startolt rá a Windows 8-as alapú tabletek piacára, a Sony is most hozta nyilvánosságra saját hibrid modelljét, a Vaio Duo 11-et. A félig ultrabook, félig táblagép a konkurens újdonságokhoz hasonlóan külön billentyűzet-résszel rendelkezik, azonban abban mindenképpen egyedi kialakítású, hogy a tabletrész kissé oldalra döntve szépen kicsúsztatható a keyboard-os keretből, nem pedig rácsukható vagy simán rácsatlakoztatható.
A Vaio Duo 11 egy vaskos Intel Core Ivy Bridge i7-es processzort rejt (bár kérhető majd i5-ös és i3-as konfiguráció is belőle), 4 GB-os illetve opcionálisan 8 GB-os RAM-al és a háttérkapacitást illetően 128 vagy 256 GB-os SSD-vel. Képernyője 11.6 colos, és nem mellesleg egy speciális “OptiContrast” panelből áll és szépen hozza Full HD-s felbontást (1920 x 1080 pixel), így ebben a méretben az egyik legrézletgazdagabb képet nyújtja (persze csakis az új iPad-ek Retina Display-e után).
A kimenetek között említhető az USB 3.0-s port és a HDMI-csatlakozó, valamint lesz benne Bluetooth 4.0-s támogatás is. Ha az iPad és a hamarosan debütáló Microsoft Surface 9-10 mm-es vastagságával kellene összevetni az új Vaio-t, akkor lehet, hogy páran csalódni fognak, ugyanis a Vaio Duo 11 közel kétszer olyan vastag, 17,85 mm-es, és a súlya is eléri az 1,7 kilót, szóval a billentyűzetre téve valószínűleg kényelmesebb lesz kezelni, mint tabletként egy kézben tartani.
A kézírást amúgy előnyben részesíti a platform egy érintésérzékeny stylusnak köszönhetően, sőt a kézírásfelismerés a különböző alkalmazásokban az alapértelmezett funkciók közé tartozik. A Vaio Duo 11 megjelenése valamikor október végére tehető, az áráról azonban még nem érkezett pontos infó.
nincs hozzászólás