Ha már van egy négy hálószobás, 650 négyzetméteres, 12 méteres belmagasságú (tehát 4 emeletet elfoglaló) luxuskérónk Manhattan egyik legfrekventáltabb helyén, a Nassau St. 150-en, akkor már miért ne turbóznánk fel némi játszóteres témával – gondolhatta a tulajdonos házaspár, akiknek ezek szerint különös gyerekkori beidegződései lehetnek.
A matematikus vénával bíró tulajok David Hotson new yorki építészt bízták meg azzal a kéréssel, hogy az egész lakás központi eleméül egy 24 méter hosszúságú, rozsdamentes acélból készült fémcsúszda szolgáljon, ami lépcsők helyett biztosítaná a közlekedést az egyes szintek között. Lefelé.
A cső jópár kanyart leír a tetőtérről indulva, mielőtt egy fémtükörben végződne közvetlenül az étkezőben – úgy látszik, sokat nézték a Wallace és Gromit rajzfilmsorozatot, amiben az egyik szereplő nagyon hasonló módon kerül az ágyából a reggelizőasztala mellé.
A folyosó elég széles ahhoz, hogy két gyerek is elférjen egymás mellett, ami már csak azért is érdekes, mert a párnak nincsenek gyerekei, csupán két macskája, akik tuti, hogy nem fognak unatkozni a lakásban, hiszen titkos átjárók és egy beépített hinta színesíti majd a mindennapjaikat.
Kalandos kedvűek lehettek a megrendelők, hiszen mászófalas megoldást is igényeltek a feljutáshoz, de egy kiszállási pontot a biztonság kedvéért beiktattak a csúszdában a harmadik emeleten lévő hálószoba mellett, ahonnan ha lehet, még pazarabb kilátás nyílik a City Hall-ra és az East River-re. És még mondják, hogy ők a lerereszkedőek?
nincs hozzászólás