Kaszpi-tengeri Szörny – Ekranoplánok

Valamikor a ’60-as évek legelejétől kezdve a messzi-messzi szovjet Távol-Keleten a legnagyobb titokban megépült az emberiség által valaha készített néhány ekranoplán, melyek fotóinak láttán a nyugati katonai szakértők — évtizedekkel később is, és teljesen indokoltan — csak az omfg betűket tudták ismételgetni… Aztán hamar el is nevezték a dolgot Kaszpi-tengeri Szörnynek, míg a szovjetek Hajócskáról beszéltek (muhaha).

Ha esetleg valakinek nem lenne teljesen tiszta :), akkor elmondom, hogy az ekranoplán magyarul párnahatású vízi repülőjármű, amely alapvetően csendes vízfelület vagy esetleg bármilyen más meglehetősen sima felszín felett képes repülni.

A gépmadár több kisebb aerodinamikai jelenséget (melyek a hagyományos repülés esetében zavaró tényezőként lépnek fel) előnyére kihasználva, pár méterrel a felszín felett képes suhanni, olyan sebességgel, melyre pl. hajó soha nem lenne képes. További jó pont, hogy az ordas méret ebben a műfajban előny, az eredeti Kaszpi Szörny bő száz méteres törzshosszal és 10 sugárhajtóművel több tucat tonna terhet/több száz főt volt képes szállítani. Aerodinamikai szakértők ugyanakkor rámutattak arra, hogy a párnahatás tökéletes kihasználásához még nagyobb szárnyakra és testekre lenne szükség, vagyis lényegében akár csónaktestű Antonovokat is lehetne építeni.

Aztán a felhasználhatósági korlátok, a technikai nehézségek és a birodalom végnapjai miatt az ekranoplán-projekt is elsüllyedt, a még létező példányok a parton hullanak darabjaikra. De azt, hogy az alapkoncepcióban van fantázia, a Boeing bizonyítja, hiszen néhány éve foglalkozik az ekranoplánok feltámasztásával. A Pelican projekt keretében egyszer talán egy teljesen újfajta, borzalmas méretű, terhelhetőségű és hatótávú jármű fog születni. Annyi realitása ennek is van, mint a Skyhooknak…