A mai autómentes nap, a bringás felvonulás a Critical Mass-hoz tematikusan kapcsolódó Metro Ride keretében 30 külföldi és hazai down-hill versenyző fogja összemérni tudását a Deák-téri metrólejáróban. Cél a lehető legrövidebb idő alatt lejutni a mozgólépcsőkkel és egyáb akadályokkal tűzdelt pályán a legalsó szintre a piros metró peronjára. A rendezvény az utolsó szerelvény garázsba vonulása után, éjfél körül kezdődik.
A versenyzők párosával vágnak neki a pályának: a Deák-téri lépcsős lejárónál van a start, ott legurulva, jegyérvényesítés nélkül rákanyarodnak az első rövid mozgólépcsőre, majd lerombolnak a hosszún a kék metró peronjára, ott bevágódnak egy az állomáson álló metrokocsi hátsó ajtaján (mindkét oldalon áll egy-egy), végigzúznak a kocsin, majd a hátsó ajtón vissza ki a perona. A peron végében egy döntött kanyarban ráfordulnak a következő mozgólépcsőre, mely a piros vonal szintjére visz le. Itt átszáguldás az oszlopokkal elválasztott közlekedőn, majd az utolsó kis mozgólépcsőn le a piros metró peronjára, egy rámpával ér véget a pálya, ahol a versenyzők beugrattnak a célba. Döntő futamok vasárnap éjjel 1:30-tól.
7 hozzászólás