A Sony még a CES2010-en villantotta meg az új 2010-es VAIO Z laptop sorozatot, mely a specifikációk alapján pont olyan, amit nagyon elviselnék. Kicsi, könnyű, erős, átlagosnál jobban bírja az aksija, minőségi anyagból készült, van benne jópár újdonság, különlegesség és az ára is az elérhető kategóriában maradt, bár ez utóbbit nem hisszük el.
Két Z modell érkezik, de a kisebbik paramétereire sem lehet panasz. Nézzük először a közös, mindkét változatban megtalálható újításokat.
Quad SSD, azaz párhuzamosan négy SSD meghajtót képes írni, olvasni, lekezelni. Ez így kb. 6-7x nagyobb sebességnek, gyorsabb adatátvitelnek felel meg egy hagyományos 5200 rpm laptop winyóval hasonlítva. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy egy 1GB-s fájlt fél perc helyett 4 mp alatt képes megírni.
Dinamikus hibrid videókártya, azaz valós időben, kikapcsolás nélkül egy gomb segítségével válthatunk az 1GB-s NVIDIA GeForce GT 330M és az integrált Intel HD között (lásd videó!), annak függvényében, hogy teljesítményre vagy aksiidőre utazunk-e éppen. A 3 állású gombot AUTO állásba is pattinthatjuk, ekkor a gép dönt helyettünk. Nagyon kíváncsiak lennénk, de sajnos egyelőre nincs info, hogy meddig bírja Modern Warfare 2, illetve Microsoft Office módban. Egy 6 órás adatra bukkantunk, ezt minden bizonnyal az aksikímélő STAMINA üzemmódban tudja, de úgy is szép teljesítmény.
Ami a procikat illeti az Intel Core i7-620M illetve i5-520M palettáról válogathatunk egészen 3,33GHz-ig, melyhez 4 illetve 6 GB DDR3 SDRAM-ot kérhetünk.
Mindkét modell 13,1 collos LED képernyővel érkezik, nem hiányzik a Blu-ray meghajtó és a HDMI kimenet sem. Sőt mobilinternethez csak egy SIM kártyát kell bepattintani, a 3G modemet is tartalmazza a kütyü. Mindez a másfél kg alatt mérlegel, pedig a ház anyagára sem lehet panasz nagy része szénszálas, alumínium kombinálásával. És végre a Mac-ekben már megszokott billentyűzet világítást is megtapasztalhatjuk.
Az izmosabb modell a Z9E alapból 2,66GHz procival érkezik, de választhatunk 3,33GHz-eset is. Ehhez jön a 6GB RAM, a 256GB Quad SSD meghajtó és a 13,1 collos kijelzőkön eddig még nem nagyon látott full HD 1920 x 1080 felbontás. Mindez alig nagyobban, mint egy netbook: 1,43kg. Wow.
A “kistesó” X9E 2,4GHz-es procival indul, de rendelhetjük 2,93GHz-essel is. Ehhez jön 4GB RAM, 128GB Quad SSD meghajtó. A 13,1 collos kilejző nem full HD, de majdnem: 1600×900-as felbontásban feszít. Egy leheletnyivel könnyebb: 1,41kg.
Mindkét modell márciustól várható $1000-os (189 000,- Ft) induló áron. Ennyiért még a kisebb is túl jó vásárnak tűnik, ahhoz hogy elhigyjük. Legalább a duplájára számítunk, mint induló ár. Videó a tovább után!
42 hozzászólás