Bringával a Déli-sarkra

Amikor december 20-a körül többségünk a last minute ajándékokat kosarazta be éppen, vagy a rutinosabbak már a feldíszített fa tövében burkolták a bejglit, akkor Maria Leijerstam még utoljára ellenőrizte a kenést, a fékeket, az orráig felhúzta a polárkabát zipzárját, majd a mínusz 35-40 fokban 80 km/h sebességű hóviharban nekivágott a 650 km-es bicikliútnak. A rekordkísérlet sikerült, Maria 27-én elérte a Déli sarkpontot, a világon elsőként, biciklivel. Na jó, rekumbenssel.

Egészen a tavalyi év közepéig szinte senkinek sem fordult meg a fejében az Antarktisz két keréken történő meghódítása. Eric Larsennek ugyan vissza kellett fordulnia tavaly, de annál többen felfigyeltek az ötletre és a meghódításra váró cím is felettébb vonzónak bizonyult. Idén már többen próbálkoztak, de Larsenhez hasonlóan a Sarkpont előtt visszafordulásra kényszerültek.

A 35 éves Maria Leijerstam tanult mások kudarcaiból és egy háromkerekű ülő/fekvő bringával, egy rekumbenssel próbálkozott. A kiinduló modell egy 3.000 dolláros (650.000 Ft) ICE Sprint széria rekumbens volt, amit az ICE szakemberi körülbelül tízszeres ráfordítással, extrákkal egy 33.000 dolláros (7,2 millió Ft) extrém polár háromkerekűvé fejlesztettek tovább.

Megerősítették a vázat, az sztenderd alumínium elemeket hőkezelt, a repülőgépgyártásban is használt 4130-as krómacél alkatrészekre cserélték. Az első kerekekre egy-egy gigantikus 120-as Surly Big Fat Larry abroncs került, a hátsó keréken pedig még egy ennél is masszívabb 4,8 inches Surly Lou gumi biztosítja a megfelelő tapadást.

A bringa teljes menetfelszereléssel együtt (utas nélkül) masszív 45 kg-ot nyom. A járgány súlya, a hatalmas Surly abroncsok és várhat terepviszonyok miatt az ICE szakemberei egy felezőváltót is beiktattak, hogy a legmeredekebb helyeken se fogyjon el az áttétel.

Maria nem egyedül, hanem egy verseny keretében, két versenytárssal vágott neki a távnak, mindenki szabadon választott felszereléssel, szabadon választott útvonalon, pihenőidőkkel és taktikával. A két vetélytárs Juan Mendez és Danial Burton szintén Surly Fat abroncsokkal, de könnyebb kétkerekű gépekkel (Surly Moonlander) indultak a versenyen, de nem bírtak a széllel, energiájuk nagy részét felemésztette az egyensúlyozás. Maria részéről a háromkerekű nagyon választásnak bizonyult. Nemcsak, hogy a szél nem tudta eltéríteni, olyan rövidebb, de technikásabb, meredekebb szakaszakon is át tudott vágni, ahol a két keréken próbálkozó társainak esélye sem lett volna. Az extrém ICE Sprint trike szinte bárhol elment, egyedül a legkritikusabb szakaszon, a Leverett gleccser 2650 méteres csúcsán való átkelés vége felé kellett a 45 kg-os gépet a derekára köthető hámmal gyalogosan vontatnia, felhúznia. Ide egyébként 3 nap alatt tekert fel tengerszintről, nem éppen a legideálisabb körülmények között.

Maria persze nem egy TV előtt ülő hobbi szobakerékpáros, hanem 12 éves kora óta űrhajós szeretne lenni, és szakértő felügyelet mellett évek óta edz a 650 km-es havas, Antarktisz-hódító versenyre, többek között izlandi és szibériai terepeken. A 20 napos szintidőben maximalizált távot, napi 18 óra tekeréssel 10 nap alatt teljesítette. A rekordnapon 81 km-t tekert. Ezzel ő lett az első a világon, aki “biciklivel” érte el a Déli-sarkot, illetve a leggyorsabb, minden eddigi nem motoros közlekedési eszközt figyelembe véve. Az évnek ebben a felében gyakorlatilag 24 órás világosság van az Antarktiszon, így legalább a sötétséggel nem kellett megküzdeni, bár a rövid látótávolság és a vakító hó sem sokkal jobb.